március 28, 2024

Harmadszor az UTE ellen

Az Újpest elleni összecsapással folytatják a MOL Liga küzdelmeit az Acélbikák ma este a jégcsarnokban.

Közel két hét után játszik újra MOL Liga találkozót csapatunk, mely ma délután öt órától az Újpest együttesét látja vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A találkozó igazi “hatpontos” meccs lesz, ugyanis a két gárdát mindössze egyetlen pont választja el egymástól a tabellán: tizenhat fordulót követően a mieink 31, míg a fővárosiak 30 pontot gyűjtve állnak a negyedik, illetve ötödik helyen.

Már csak ez alapján is egy izgalmas összecsapás elé néznek a hazai és a lila-fehér drukkerek, ám van még egy mutató, ami győzelemre sarkallja az Acélbikák alakulatát. Az idei szezonban eddig két alkalommal találkozott ugyanis együttesünk az UTE hokisaival, ám győznie még nem sikerült, egy rendes játékidőben, valamint egy hosszabbítás után elszenvedett vereség a mieink mérlege Szilassy Zoltán együttese ellen. Motivációban tehát nem lesz hiány a mieink részéről, ám mint azt Strenk Hunor másodedző elmondta, a három pont megszerzéséért nagyon keményen meg kell majd dolgozniuk a fővárosiak ellen.

“Nagyon közel van egymáshoz a két csapat a tabellán, így igazi rangadó vár ránk ma délután öttől, ráadásul komoly elszámolnivalónk is van az újpestiekkel szemben, hiszen az idén még nem sikerült őket legyőznünk. A fővárosiak kemény hokit játszanak, biztos, hogy nekünk is meg kell majd dolgozni a remélt sikerért, de úgy érzem, hogy jól sikerült az elmúlt két hetünk, sok munkát végeztünk, s készen állunk a mérkőzésre. Sajnos sérültjeink továbbra is akadnak azért, Szepessy Bálint, Németh Péter és Magosi Erik sem állhat a csapat rendelkezésére, de a többiek meccsre készek, s elszántan, a siker reményében várják az UTE elleni mérkőzést” – fogalmazott a fiatal szakember.

A ma délután öt órától kezdődő találkozóhoz kapcsolódó információ még, hogy a kezdő korongbedobást városunk olimpikon úszója, Takács Krisztián végzi majd el, s a meccs után egy kisebb ünnepségre is sor kerül, ugyanis ekkor köszönti csapatunk vezetése ifjabb Azari Zsoltot, aki a közelmúltban játszotta ötszázadik alapszakasz mérkőzését az Acélbikák színeiben, amivel természetesen magasan vezeti az ide vonatkozó rangsort a dunaújvárosi felnőtt jégkorong történelmében.