Felnőtt hírek

Elkezdtük a felkészülést!

Új cseh vezetőedzőnk, David Musial vezetésével kezdtük meg a felkészülést a 2017/2018-as szezon küzdelmeire.

Véget ért a száraz felkészülés kőkemény időszaka, s mától már “természetes közegükben”, a jégen dolgoznak Acélbikáink felnőtt csapatának játékosai, akik új vezetőedzőjük, a cseh David Musial vezetésével vágtak neki az egyébként kőkeménynek ígérkező közös gyakorlásoknak. Ahogy a játékosok, úgy a gárda új vezetőedzője, David Musial is nagy reményekkel, elszántan vágott neki a jeges edzéseknek, s mint azt a ma délelőtti gyakorlás előtt elárulta, természetesen az a célja, hogy jól szerepeljenek az Erste Liga 2017/2018-as kiírásában, ám ehhez nagyon sok munkára és komoly csapategységre lesz szükség.

– Az idei első kétórás edzésünk még igazából csak a ráhangolódásról szól, holnap jön még két játékos, akkor már itt lesz mindenki, s belevágunk a kemény munkába. A kondiban kezdünk minden nap, majd jöhetnek a jeges gyakorlások, melyekből nem lesz hiány, s persze az edzések mellett minél több tesztmérkőzést is akarunk játszani. Augusztus 17-én Poprádba utazunk egy nemzetközi tornára, de előtte szeretnénk játszani már egy meccset, míg augusztus végén Szlovákiában korcsolyázunk jégre két összecsapáson, s bízom abban, hogy még szeptember elején, a bajnoki nyitány előtt is tudunk még lekötni egy, vagy több edzőmeccset. Nagyon fontos lesz, hogy a játékosok megismerjék egymást, s hatékonyan tudjanak az elképzelt játékrendszerben dolgozni. Számomra nagyon fontos a csapategység, s az, hogy az éppen jégen lévő sor tagjai maximálisan együtt tudjanak dolgozni, ugyanis csak akkor lehetünk sikeresek, ha mindannyian kiveszik a részüket a munkából, nem három, nem négy, hanem öt játékosról, s emellett persze az egész csapatról beszélünk. Ez a legfontosabb, nekünk nincsenek szupersztárjaink, szóval csak együtt dolgozva nyerhetünk. Vannak csapatok, amelyeknek nagyobb a költségvetése, nevesebbek a játékosai, de szívvel és munkával, valamint elszántsággal ezt ki lehet egyenlíteni sőt, le is lehet győzni őket, mi egyértelműen erre készülünk.

Kemény felkészülésre, s nehéz szezonra számít a dunaújvárosi nevelésű hátvéd, Erdélyi Tamás is, aki a Ferencváros csapatától tért vissza az Acélbikákhoz.

– Mindenki becsülettel elvégezte a nyári száraz edzéseket, erőnléti edzőnk elégedett volt az eredményekkel, s most a jégen vár ránk az újabb feladat, de ahogy eddig, úgy mostantól is mindenki maximálisan odateszi magát, s egy jó felkészülést zárhatunk majd a nyár végén. A bajnokságban szeretnénk minél jobban szerepelni, ehhez is a maximumra lesz szükség a gárda tagjaitól, de bízom benne, hogy egy olyan csapatunk lesz, amely minden találkozó végén emelt fővel jöhet le a jégről. Magamtól azt várom, hogy végre egy sérülésektől mentes szezont tudjak magam mögött, s emellett persze hatékonyan, jó játékkal segítsem csapatomat a minél szebb eredmények elérésében.

Hosszú idő után tért vissza Dunaújvárosba az Acélbikák másodedzője, Vladimir Matejov, aki amellett, hogy besegít David Musial munkájába, az utánpótlásnál kapott rendkívül komoly feladatot.

– Izgalmas dolog volt visszatérnem Dunaújvárosba, mikor beléptem az öltözőbe, mindössze öt játékost ismertem, jelentősen átalakult a keret, de ennyi idő után ez így természetes. Három szezonra írtam alá, ezalatt a felnőtt edzéseket segítem és az utánpótlásban az U11-es korosztálytól felfelé vezetőedzőként felelek a szakmai munkáért. Abban bízom, hogy a felnőtt csapat szép játékkal lesz képes újra egyre több embert kihozni a jégpályára, ám számomra most az utánpótlás jelenti a prioritást, mert hiába van az U12-es korosztály alatt rengeteg jó játékosunk, az elvándorlások miatt az idősebbeknél igen hiányosak vagyunk. A legfontosabb célunk tehát az, hogy saját nevelésű játékosokkal töltsük fel a keretet, ez egy hosszabb, három éves terv, de azt szeretnénk elérni, hogy a junior és ifjúsági csapatunk is olyan legyen, mint régen. A szakmai feltételek ehhez adottak, szóval nagy izgalommal vetem magam a közös munkába.

Leave a Reply

313 people follow dab_acelbikak
Twitter Pic lacifrad Twitter Pic rekuci20 Twitter Pic CatalinZ Twitter Pic zsoka84 Twitter Pic SenorSar Twitter Pic ptyptr Twitter Pic albertd6 Twitter Pic utecsma_
Menu Title