március 29, 2024

Danil Skripets is Dunaújvárosban folytatja

A 22 éves ukrán válogatott hátvéd is a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát erősíti a következő szezonban.

Ugyan a 2017/2018-as szezon kezdetére még sokat kell várnia szurkolóinknak, csapatunk vezetése igyekszik mindent elkövetni azért, hogy megfelelő erősségű keretet állítson össze a MOL Liga nyitányára. Mint arról korábban már beszámoltunk, együttesünk dunaújvárosi magja együtt maradt, Koitmaa kapus is szerződést hosszabbított, míg a huszonhétszeres válogatott Hetényi Péter a Debrecen csapatának szerelését cserélte le az Acélbikákéra.

Az erősítések sora ugyanakkor nem ért véget, s mint arról ifjabb Azari Zsolt, Acélbikáink klubmenedzsere beszámolt, a következő szezonban egy fiatal válogatott ukrán hátvéd is Dunaújvárosban folytatja pályafutását. A 22 éves Danil Skripets eddigi pályafutása nagyobbik részében Ukrajnában játszott, majd az orosz bázisú junior ligából (MHL) távozva Kazahsztánban próbált szerencsét. A 2015/2016-os szezonban hazatért, s a Donbassz Donyeck csapatának játékosa lett, ahonnan a Generals Kijev gárdájához szerződött, s játszott egészen az idei szezon végéig.
A 22 éves, 180 cm magas hátvéd végigjárta a különböző korosztályos válogatottakat, ám emellett bemutatkozhatott az ukrán felnőtt nemzeti csapatban is, mellyel 2014-ben és 2015-ben is részt vehetett a Divízió I/A-s világbajnokságon. A fiatal bekkel egy szezonra szóló szerződést kötött együttesünk, melynek vezetése bízik abban, hogy stabil, jó játékot láthatnak majd tőle csapatunk drukkerei is.