április 20, 2024

Brassóban javítottunk

Hosszabbítás után aratott 3-2-es győzelmet együttesünk a Brassó otthonában.

A Galac elleni csalódást keltő játék és vereség után ma újabb feladat várt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira, akik este fél hattól Brassóban húztak korcsolyát. A forduló rangadója igazi hatpontos meccsnek ígérkezett, ugyanis az erdélyiek éppen a mieink előtt állnak a tabellán, s egy esetleges sikerrel kettő pontra csökkentette volna hátrányát mai ellenfelével szemben az Acélbikák alakulata.
Lee Gilbert tanítványai ezúttal lényegesen jobban kezdtek, mint tették azt vasárnap este a Galac ellen, s Cseter találatával már az 5. percben megszerezték a vezetést (0-1). A házigazdák persze igyekeztek gyorsan tempót váltani, de a DAB jól védekezett, nem nagyon hagyta a brassói játékosoknak azt, hogy közel kerüljenek Duschek kapujához. ennek persze ára volt, a folytatásban már a túloldalon sem akadt sok dolga Polc kapusnak, ám mivel az első harmadból hátralévő időben már egyik csapat sem tudott betalálni, így minimális előnyből várhattuk a folytatást (0-1).

Melyet újra jobban kezdett ellenfelénél a DAB, ugyanis a 23. percben tíz másodperc alatt sikerült Cseter révén kihasználni egy emberelőnyt, s máris kettő góllal vezettek a Gilbert-tanítványok (0-2). Sajnos ez nem tartott sokáig, mert Bíró Mátyás két perccel később felhozta egyre a házigazdákat, ráadásul Azarit ki is állították, de ebből a fórból nem sikerült egalizálnia a Brassónak (1-2). Szerencsére a következőből sem, mert Hruby “kétpercét” is kivédekezték a mieink, akik a 34. percben elveszítették egyik kulcsemberüket, mert Becze Tihamért verekedését végleges fegyelmivel büntették a játékvezetők.A harmadból hátralévő időben mindkét csapat előtt adódtak még lehetőségek, de az eredmény már nem változott, így az utolsó etap előtt még mindig a mieink álltak közelebb a sikerhez.

A harmadik húsz percben megkapta negyedik emberelőnyét is a Brassó, s ugyan ezzel még nem tudtak élni a vendéglátók, az ötödikkel már igen, mert Cseter kiállítása alatt McDonald megszerezte a vendéglátók második találatát is, így az 51. percben újra egált mutatott az eredményjelző (2-2). S, így is maradt a rendes játékidő végéig, így jöhetett az ötperces ráadás. Mely szerencsére a mieink javára dőlt el, mert Dansereau a 63. perc végén megszerezte a mieink harmadik találatát, így az Acélbikák jutottak kettő ponthoz (2-3).

ASC Corona Brasov – Dunaújvárosi Acélbikák 2-3 (0-1, 1-1, 1-0, 0-1) – hosszabbítás után

DAB: Duschek, Ozols, Hruby, Azari (1), Cseter 2, Dansereau 1, Pfeil, Ölander (1), Becze, Borbás, Kaszkov, Ladygin (1), Lencsés, Ognoga, Nagy, Tanka, Lévai, Németh (1), Mátyásy, Léránt (1). Vezetőedző: Lee Gilbert.