március 28, 2024

Biztos DAB-siker a HKB ellen

Minden harmadot megnyerve aratott 7-1-es győzelmet a Hokiklub Budapest elleni Erste Liga találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Az óriási bécsi pofon után hazai környezetben, a Hokiklub Budapest elleni találkozóval folytatta az Erste Liga küzdelmeit ma este fél héttől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. A DAB hokisai láthatóan szerették volna halványítani a pénteki vereség emlékét, s Azari révén már a 6. percben megszerezték a vezetést, majd a 13. perc elején Tóth találatával meg is duplázták előnyüket. Elég volt azonban egy kisebb védelmi bizonytalanság, s a vendégek a 17. percben megfelezték hátrányukat, s bár a mezőnyben egyértelmű fölényben voltak az Acélbikák, szoros állással vonultak a csapatok az első pihenőre (2-1).

A térfélcsere után emelt a “csapásszámon” Corey Bricknell alakulata, mely a harmad elején másfél perc alatt kétszer is bevette ellenfele ketrecét, így kényelmes előnyből folytathatta a játékot (4-1). Ekkor már lényegesen nagyobb volt a különbség játékban is a csapatok között, a 32. percben Huovinen lőtt újabb gólt, s bár ezt videózás után visszavonták a játékvezetők, mindössze három másodpercig örülhettek ennek a vendégek, mert rögtön a buli után Saluga nyúlt bele gólt érően Lencsés lövésébe, megszerezve ezzel az ötödik hazai találatot (5-1).

A harmadik felvonásból mindössze 14 másodperc telt el, mikor Saluga duplázni tudott, s bár a vendégek továbbra sem adták fel a küzdelmet, nem tudtak túljárni Pinczés Bendegúz eszén. A mérkőzés hajrájában Tóth Gergő is megszerezte második találatát, így a mieink simán, 7-1-re nyerték a találkozót.

DAB – HK Budapest 7-1 (2-1, 3-0, 2-0)

DAB: Pinczés B. – Franssila 1 (1), Léránt, Uski 1 (1), Huovinen (1), Turtiainen, Jabornik (1), Hruby, Saluga 2, Iossafov (1), Dubek (2), Lencsés (1), Hüffner (1), Tóth 2 (1), Nagy M. (2), Azari 1 (2), Mestyán, Pinczés O., Németh P., Makovics. Vezetőedző: Corey Bricknell.

HK Budapest: Hajek – Szécsi (1), Orbán, Egyed 1, Sátek, Kovár (1), Lakatos, Csíki, Petres, Godó, Szűcs, Lévai, Jancsó, Köllő, Albert, Németh Á., Vajda, Bernáth, Berendi, Horváth, Izsák. Vezetőedző: Dusan Kapusta.

Corey Bricknell: – Ez volt az első meccsünk, amikor hatvan percen keresztül azt a rendszert játszottuk, amit edzéseken gyakoroltunk eddig. Sok lövésünk volt, a harmadik csatár is a pozíciójának megfelelően játszott, a hátvédek hátramaradtak, ahogyan kértük őket és a kapusunk is a helyén volt.

Dusan Kapusta: – Az utóbbi időben hanyatló formában játszunk, de ez nem fizikális, hanem mentális probléma. A következő meccsekre van hova javulni. Mindig valakik gyenge napot fognak ki a csapatból, és a légiósok sem tudnak megfelelően segíteni, ez okozza ezeket a vereségeket.