Felnőtt hírek

Az UTE is meghajolt a Bikák előtt

Remek kapusteljesítménnyel, fegyelmezett játékkal győzte le 4-1-re az Újpest együttesét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Az UTE elleni hazai találkozóval folytatta z Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. A mérkőzés inkább a vendégeknek volt nagyon fontos, ugyanis ők még harcban állnak a felsőházért, míg a DAB a harmadik helynél rosszabb pozícióban már nem végezhet az alapszakasz végén.

A meccset azonban a kissé tartalékos felállásban, Duschek, Becze, Hüffner és Novotny nélkül pályára lépő Bikák kezdték erősebben, ám a vendégek hamar felvették a ritmust, s az első öt perc után több alkalommal is tesztelték Koitmaa kapust. A túloldalon Sila sem unatkozott, ám a 15. percben éppen az ő hátáról pattant be a kapuba Nageler próbálkozása, így a DAB szerezte meg vezetést, tegyük hozzá, nem érdemtelenül (1-0). A bekapott gól után igyekezett sebességet váltani a fővárosi alakulat, melynek elsősorban a légiósai jelentettek nagy veszélyt a dunaújvárosi ketrecre, ám a védelem és házigazdák észt válogatott hálóőre is jól állt a lábán.

A stabil védekezésből több veszélyes kontrát is vezettek az DAB hokisai, s a 25. percben Turcotte megugrása végre úgy fejeződött be, ahogy azt a hazai drukkerek remélték: A kanadai légiós pimasz köténnyel szerezte meg a második hazai találatot (2-0). A vendégeknek érthetően még sietősebb lett a dolguk, gyakorlatilag mindenhonnan tüzeltek, ám Koitmaa eszén továbbra sem tudtak túljárni. A mérkőzés hajrájában felgyorsultak az események, mert Erdélyi az 55. percben emberelőnyből belőtte a DAB harmadik találatát, majd két perccel később Caladi a révén a szépítés jött össze a vendégeknek (3-1). Szilassy Zoltán kockáztatott, lehozta kapusát, ám Azari üres kapus gólja végleg eldöntötte a meccset, melyet 4-1-re nyert a DAB, s ezzel továbbra is életben tartotta esélyét a második hely megszerzésére.

DAB – UTE 4-1 (1-0, 1-0, 2-1)

DAB: Koitmaa – Erdélyi 1, Mestyán, Odnoga, Léránt, Azari 1 (1), Skrypets, Orbán, Silló, Nageler 1, Izacky, Lencsés, Hruby (1), Turcotte 1 (1), Hári (2), Nagy M. Makovics, Németh (1), Török, Tanka. Vezetőedző: Jason Morgan.

UTE: Sila – Huba, Kiss R., Benk, Caladi 1, Sági (1), Kovács A., Kiss D., Sikorcin, Frolík, Ropret, Nagy N., Varga, Nemes, Pichler, Turbucz,     Horváth, Hegyi, Dósa, Schmál, Pápa. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

 

Szilassy Zoltán: – Nem lehetek elégedetlen a fiúkkal, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de valahogy nem sikerült ezt most effektíven kihasználni. Vannak ilyen mérkőzések, amikor semmi nem jön össze, 0 vagy 1 góllal pedig nem lehet meccset nyerni. Nincs gond, készülünk vasárnapra, hogy otthon harcoljuk ki a felsőházi szereplésünket.

 
Jason Morgan: – Nagyon jól játszottunk addig a pillanatig, amíg az első harmadban gólt nem lőttünk, ezután nagyon könnyelművé vált a játékunk. Koitmaa óriási volt ma a kapuban, kulcsmomentumokban tudott felnőni a feladathoz. A második és harmadik harmad nagy részében jobban, egyenletesebben játszottunk. Nagy nyomást kaptunk a végén, de számítottunk is rá. Ahogy mondtam, semmi nem számít, sem az, hogy ki van épp a rajtlistán, ki az ellenfél, vagy mi a szituáció, nekünk ugyanazt a teljesítményt kell nyújtani, minden helyzetben, konzisztensen. Kiváló csapatteljesítmény volt, örülök a három pontnak.

Leave a Reply

307 people follow dab_acelbikak
Twitter Pic bhavadi1 Twitter Pic jamesant Twitter Pic akosp_99 Twitter Pic Greenter Twitter Pic funky_ma Twitter Pic reka2222 Twitter Pic CatalinZ Twitter Pic zsoka84
dunaujvarosiacelbikak
4
 Photos
231
 Followers
6
 Following
Több mint 36%-al nőtt az átlag nézőszám a hazai @erste_liga_hungary  alapszakasz mérkőzéseinken, 694-en látogattak ki átlagosan a Dunaújvárosi Jégcsarnokba, ez az Erste Liga negyedik legjobb adata! Köszönjük! 🙌
#dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztánJason Morgan idei mérlege az Erste Liga alapszakaszában: 5 vereség és 17 győzelem! Csak így tovább a középszakaszban is!
#dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztánHarmadikként zártuk az Erste Liga alapszakaszát, így tehát a középszakasz felsőházában leszünk érdekeltek, ahol a DVTK, a MAC és az UTE ellen játszunk majd egy oda-visszavágót a rájátszás előtt! 
#dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztánA mai naptól az Instagramon is követhettek minket! 
#dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán
Menu Title