Felnőtt hírek

Az UTE ellen negyeddöntőzünk

Az Újpest lesz együttesünk ellenfele a MOL Liga negyeddöntőjében. A négy nyert mérkőzésig tartó párharc február 14-én kezdődik a fővárosiak otthonában.

A Magyar Jégkorong Szövetségben tartották meg ma délelőtt a MOL Liga negyeddöntőinek választását. Az idei szezonban ugyanis nem a megszokott rend alapján alakulnak ki a negyeddöntős párharcok, hanem az alapszakasz első három helyezettje választ z 5-8. helyezettek közül, míg a negyediknek értelemszerűen az a csapat marad, akit a többiek meghagynak neki. A választáson először az alapszakasz első helyén záró DVTK nevezte meg ellenfelét, s ahogy várható volt, a Ferencváros csapatát “húzta be”, míg a második helyezett MAC – némi meglepetésre – a Fehérvári Titánok elleni párharc mellett tette le a voksát. A harmadik Újpest választotta a Dunaújvárosi Acélbikákat, míg a Debrecen a Brassó ellen küzdhet meg a legjobb négy közé jutásért.

Ami a mieink párosítását illeti, az idei szezonban nincs túl sok szép élményünk a fővárosi lila-fehérekről, hiszen a MOL Ligában még nem tudtuk legyőzni Szilassy Zoltán alakulatát. Ugyanakkor a Magyar Kupában a DAB hokisai örülhettek a négy közé jutást jelentő győzelemnek, s remélhetőleg ebből is erőt merítve vágnak neki a négy nyert meccsig tartó sorozatnak Heikki Malkia tanítványai. A párharcban az Újpest bír pályaelőnnyel, vagyis az ő otthonában kezdődik meg a sorozat február 14-én, s amennyiben szükség van a mindent eldöntő hetedik összecsapásra is, azt szintén a fővárosban játsszák le a csapatok.

A MOL Liga negyeddöntőjének menetrendje

2017. 02. 14. UTE – DAB
2017. 02. 16. DAB – UTE
2017. 02. 18. UTE – DAB
2017. 02. 20. DAB – UTE
2017. 02. 22. UTE – DAB (amennyiben szükséges)
2017. 02. 24. DAB – UTE (amennyiben szükséges)
2017. 02. 26. UTE – DAB (amennyiben szükséges)

A MOL Liga negyeddöntőinek párosításai

DVTK-Jegesmedvék – FTC
MAC – Fehérvári Titánok
UTE – DAB
Debreceni HK – ASC Corona Brasov

Leave a Reply

313 people follow dab_acelbikak
Twitter Pic lacifrad Twitter Pic rekuci20 Twitter Pic CatalinZ Twitter Pic zsoka84 Twitter Pic SenorSar Twitter Pic ptyptr Twitter Pic albertd6 Twitter Pic utecsma_
Menu Title