április 20, 2024

A tabella aljára csúsztak a Bikák

Óriási hibákat elkövetve szenvedett 4-2-es vereséget hazai pályán a Vienna Capitals II. gárdájától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Mivel első két meccsét elveszítette a rájátszásban, győzelmi kényszerben várta a Vienna Capitals II. elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek muszáj volt három pontot szereznie ahhoz, hogy ne szakadjon le vetélytársaitól a rájátszásért vívott küzdelemben.

Ehhez képest pocsékul kezdték a meccset a Bikák, mert hiába kerültek korán emberelőnybe, saját harmadukban adták el a korongot, melyből Bauer már a 4. percben vezetéshez juttatta a bécsieket, ráadásul a folytatás sem alakult jól, mert a 11. percben Saari kékvonalas bombája is utat talált Zaharcsenko ketrecébe (0-2). Ugyan a 13. percben Jabornik emberelőnyből szépített, ám a 18. percben éppen az ő óriási hibája kellett ahhoz, hogy Kittinger már a harmadik bécsi gólt szerezze, így az első felvonás után 3-1-es vendég előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A második etapból alig telt el egy perc, mikor már 4-1-es bécsi vezetést mutatott az eredményjelző, de Uski révén legalább erre volt válasza a mieinknek a 24. percben (2-4). A folytatásban az Acélbikák kétszer, a vendégek egy alkalommal játszhattak emberelőnyben, ám újabb gól már nem született, így a második felvonás végén is a bécsiek álltak lényegesen közelebb a győzelemhez. A harmadik harmadban igyekezett nagyobb sebességre kapcsolni a DAB, ám a bécsiek jól védekeztek, így csak nem akart megszületni a harmadik hazai gól. A hajrában ráadásul két teljesen felesleges hazai szabálytalanság után emberelőnybe kerültek a bécsiek, s mivel így esély sem volt már a felzárkózásra, a vendégek végül 4-2-es győzelmet arattak, s az alsóház utolsó helyére lökték az Acélbikákat.

DAB – Vienna Capitals II. 2-4 (1-3, 1-1, 0-0)

DAB: Zahacsernko – Franssila, Lencsés, Iossafov (1), Nagy, Uski 1, Hüffner, Jabornik 1, Dubek (1), Saluga, Török, Erdélyi, Hruby, Azari, Borbás, Németh, Szabó, Barna, Pinczés, Tóth. Vezetőedző: Corey Bricknell.

Vienna Capitals II.: Zimmermann – Saari 1, Satmark, Bauer 1, Grosslercher, Hiltunen, Lakos, Piff, Preiser (1), Ranftl (1), Schlögl 1 (1), Hedberg (1), Posch, Antal (1), Hofer, Kittinger 1, Birnbaum, Wolf, Maxa, Pohl, Rohm. Vezetőedző: Santeri Heiskanen.

Corey Bricknell: – Az első harmadban 8-19 volt a kapura lövések száma az ellenfél javára, egyértelműen jobbak voltak ekkor a vendégek. Ezután egyenlő játék volt. Ugyanaz történt, mint eddig már sokszor, nem játszunk hatvan percet, egy-egy harmadot egyszerűen kihagyunk.

Santeri Heiskanen: – Gyakorlatilag az első harmad végére eldőlt a mérkőzés. Jól kezdtünk, sokat koriztunk, kevés hibával támadtunk. Három vesztes meccs után három pontért jöttünk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ezt sikerült megszerezni.