március 28, 2024

A negyedik helyezett érkezik

A Dunaújvárosi Acélbikák az Újpest csapatát fogadják november 3-án, pénteken 18 órától a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.

Az Erste Liga következő fordulójában a lila-fehér csapatot fogadják a DAB hokisai. Az újpesti gárda jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán, kilenc ponttal megelőzve az Acélbikákat. A szezonban eddig egyszer találkoztak az Erste Ligában a csapatok, akkor 3-1-re győzött az UTE, egyszer pedig a kupában mérkőzött meg a két gárda – ott is kétgólos fővárosi siker született.

Jason Morgan, a DAB kanadai edzője nyilatkozott a mérkőzés előtt: – A péntek esti mérkőzés megint nagyon kemény lesz. Az UTE egy nagyon jól dolgozó csapat, tele tehetséges játékosokkal, akik mindig nagy csatára késztetik az ellenfelet. Minden mérkőzéssel jobban játszunk, ők pedig kilenc ponttal vannak előttünk a tabellán, ez tehát egy jó lehetőség lesz, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk hozzájuk. A legutóbbi találkozónkon 5-3-ra vertek minket hazai jégen, alig várjuk, hogy visszaadjuk a kölcsönt!