március 29, 2024

Magabiztos siker a Csíkszereda ellen

Első sorának vezérletével győzte le 6-3-ra az SC Csíkszereda együttesét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a MOL Liga péntek esti fordulójában.

A tabella alsó régiójában szerénykedő SC Csíkszereda ellen korcsolyáztak jégre ma este a Dunaújvárosi Jégcsarnokban az Acélbikák hokisai. Az eltiltott Lee Gilbert vezetőedző elégedetten figyelhette a lelátóról tanítványai első harmadban nyújtott teljesítményét, ugyanis Azari és Dansereau remek góljaival már a nyitó húsz perc után 2-0-ra vezettek a házigazdák. A második felvonás ráadásul egy újabb Azari-találattal kezdődött, ám 3-0-s előnye tudatában egy kissé könnyelművé váltak a vendéglátók, s ezt könyörtelenül ki is használta az elszántan játszó vendégcsapat, mely Molnár és Korenko góljaival minimálisra csökkentette hátrányát a 35. percben (3-2).

Sokáig azonban nem reménykedhettek az erdélyiek, mert újra jött az Acélbikák első sora, melyből ezúttal Cseter mattolta Ruczuj kapust, majd megvillant a második ötös is, s a 39. percben, Kaszkov remek lövése után ismét háromgólos hazai vezetést mutatott az eredményjelző (5-2). Az utolsó felvonásra már túl sok izgalom nem jutott, a kéztörése után visszatérő Németh Péter góljának a hazai, míg Bíró utolsó másodperces találatának a csíkszeredai drukkerek örülhettek, ám a meccset simán, 6-3-ra nyerte a DAB, mely újabb sikerével három pontra megközelítette a MOL Liga tabellájának negyedik helyén álló Brasós gárdáját.

Strenk Hunor: – Összességében a hat lőtt góllal és a három ponttal elégedettek lehetünk, a játék azonban hagyott kívánnivalót maga után. Holnap edzésen próbálunk csiszolni még az apróbb hibákon, hogy vasárnap bomba formában léphessünk jégre a MAC ellen!

DAB – SC Csíkszereda 6-3 (2-0, 3-2, 1-1)

DAB: Duschek, Hruby (1), Ozols (2), Azari 2, Cseter 1 (2), Dansereau 1 (3), Ölander, Pfeil, Becze, Borbás, Kaszkov 1, Ladygin, Lencsés, Odnoga, Nagy, Tanka, Lévai, Pál, Léránt (1), Mátyásy, Németh 1. Vezetőedző: Lee Gilbert.

SC Csíkszereda: Ruczuj, Korenko 1, Papp, Péter (1), Molnár Z. 1, Farkas (1), Wood, János, Antal Zs., Valchar, Molnár Zs., Campbell, Gecse, Moldován (2), Szolarjov (1), Bíró 1 (1), Bors, Salló, Antal N., Egyed, Rokaly. Vezetőedző: Leo Gudas.